| |
10 érv amellett,
miért az Online Marketing az egyik
legrövidebb út az Ön régen várt eredményeihez.
Úgy gondolom, hogy nincs olyan vállalkozó,
aki ne gondolta volna már a következőt: "Föl kell kerülnöm az Internetre,
mégpedig minél hamarabb!"
Talán azzal sem esünk túlzásba, ha azt állítjuk, hogy a fenti mondat egyre
nagyobb sürgetéssel, egyre szorongatóbban fogalmazódik meg a legtöbb üzletember
fejében.
Ennek ellenére a kis és középvállalkozásoknak
kevesebb mint 10%-a rendelkezik weblappal és ezeknek is csak
törtrésze résztvevője valóban az online gazdaságnak. Vajon miért?
Három fő okát találtuk annak, hogy vállalkozók és szakemberek haboznak
saját honlapot nyitni, és ezzel megtenni az első lépést egy számottevő
web jelenlét felé:
- Egy weboldal felállítása sokszor túl
költségesnek látszik. Mindeközben egy értékesítési szempontból hatékony
weboldal (azaz olyan, amelyik pénzt, sok pénzt hoz) lehet NAGYON
egyszerű, egy majdhogynem sértően egyszerű, és ezen keresztül a szó
szoros értelmében olcsó. Nem hiszem, hogy lehet olcsóbban
vállalkozni, mint az Interneten. (Nyílván nem az olcsóság a fő szempont
egy vállalkozás megválasztásánál. Ha profitot akarunk realizálni, akkor
az esetek 98%-ában először költenünk kell. Ugyanakkor tudok Önnek olyan
megoldásokat is mutatni, amik, annak ellenére, hogy világszínvonalú
megoldásokat alkalmaznak majdhogynem a maradék 2%-ba tartoznak.)
- Mivel egy új területről van szó, nem
mindig látszik egyértelműen a befektetés jelentősége és még kevésbé
a megtérülése. Pedig nincs az Internet Marketingnél kiszámíthatóbb
és kalkulálhatóbb értékesítési módszer. Az ok, amiért valaki csak
a szürke ködöt látja maga előtt nem más, mint egyszerű, könnyen orvosolható
információ hiány.
- Túl bonyolultnak tűnik az egész folyamat,
azaz másképp mondva: Hogy a bánatba lesz ebből bevétel?! Na ez
az, amiről részben ez a cikk is szól.
"Az
Internet holnapra, annyira alapvetővé válik, mint ma a gépkocsi."
Bill
Gates |
Találtunk három további okot, mely
eredményeként még a weblappal rendelkezők többsége
sem élvezi az előnyeit az online gazdaságnak, sőt valójában részt sem vesz
benne:
Információ hiány I. A legtöbben,
nem tudják, hogy önmagában azzal, hogy megnyitottak egy honlapot még nem
feltétlenül kapcsolódtak be az Interneten véráramába. Valójában egy honlap
önmagában csak az első lépés. Szükség van mindarra, amit ez a varázslatos
kifejezés magában rejt: "Internet Marketing"
Információ hiány II. Nem tudják,
hogy honnan szerezhetnék be a megfelelő információkat, honnan, kitől tanulhatnának
az Internet Marketingről úgy, hogy abból lehetőleg gyorsan profitálni
is tudjanak. Nem tudják, hogy kihez forduljanak, illetve akihez fordulnak,
nem feltétlenül rendelkezik a megfelelő tudással az Internet Marketing
területén. (Higgye el nekem, tíz webdesignerből kilencnek fogalma sincsen
Internet Marketingről. Nagyszerű szakemberek a maguk területén, de legtöbbször
a saját ügyfeleiket is offline szerzik, mert egyszerűen NEM TUDJÁK hogyan
lehetne ilyet a weboldalukkal megbízhatóan csinálni. Legtöbbször meglepődnek
egy Interneten keresztül érkezett megrendelésen.)
Információ hiány III. Miután valaki
megtalálta a megfelelő szakirodalmat gyakorlati útmutatások helyett csak
egy rakás elmélet gyűjteményt találnak, amit egyáltalán nem tűnik annyira
egyszerűnek a gyakorlatba is fordítani. Miután megtalálták a megfelelő
szakembert, mert hogy vannak ilyenek, mégpedig pokolian jó szakemberek,
nem tudják, hogy honnan keríthetnék elő azt a pénzt, amibe kerül, hogy
akár csak egyetlen tanácsot is kapjanak tőle.
Mi is egyáltalán az Internet
Marketing?
Def.: Internet Marketing
Kommunikációs módszereknek, eszközöknek és elveknek a
következetes használata, melyek révén egy weboldal:
- látogatottságot kap
- látogatottságot értékesítéssé képes transzformálni
- törzsvevőkört épít.
Az Internet Marketing az a csodálatos jelenség,
ami révén megalapozott vállalkozások a weboldalaikkal milliókat termelhetnek
egyik hónapról a másikra, vagy ha már tekintélyes forgalommal bírnak,
akár egyik napról a másikra is. (Ne feledje, nem csak arról beszélünk,
hogy miként növelhetjük egy oldal látogatottságát, de arról is, miként
fordítható egy bizonyos látogatottság nyereséggé.)
Éppen ezért a hatásos Marketing tanácsok egyáltalán nem olcsóak. Nem bizony.
Csak a példa kedvéért néhány ár:
J. Abraham:
- 7.000 USD/Kétnapos szeminárium
- 3.000 USD/1óra személyes konzultáció
Csak a rend kedvéért ez 2,1 millió Forint egy hétvégéért és 900.000
forint egy óráért.
Gery Halbert:
- 15.000 USD/Kétnapos szeminárium
Ami egész pontosan 4,5 millió forint egyetlen hétvégéért.
Hát ennyit a helyzetelemzésről.
Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy figyelmen kívül hagyni az Internetet
egyenlő azzal, hogy kizárjuk magunkat a holnap gazdasági életéből. Amit
viszont csak kevesebben tudnak az, hogy a saját online vállalkozásuk beindításának
halogatása jelentős, azonnali többletnyereségtől is megfosztja őket. Amit
pedig még kevesebben tudnak, hogy az online vállalkozás egyáltalán nem
olyan ördöngös dolog és, hogy nem is feltétlenül kell egy vagyonba kerülnie.
Az online vállalkozás csak a megfelelő információk híján eshet könnyen
egy téves megítélés alá, miszerint:
-Túl drága
-Nem lehet látni a valódi értelmét.
-Túl bonyolult
-Internet Marketing?
-Nincs kitől tanulni
-Megfizethetetlen
Mit szólna Ön ahhoz, ha azt állítanám, hogy
mindezekre a kérdésekre olyan megoldásom van ami:
- Ezer és egy százalékosan elérhető az
Ön számára.
- Teljes egészében integrálja Önt és a vállalkozását az online gazdaságba.
- Rövid időn belül többletnyereséghez juttatja Önt.
Mit szólna Ön ahhoz, ha azt állítanám, hogy
Ön néhány percen belül úton lehet afelé, hogy a jövő gazdaságának egy
jelentős résztvevője, akár meghatározó szereplője legyen?
 |
|
Mit szólna ahhoz, ha Ön, most rögtön elkezdhetné
felfedezni és lehet, hogy még csak gondolatban, de ki is aknázni mindazokat
a lehetőségeket, amiket az Internet-forradalom tágra nyit Ön előtt?
Lenne kedve végiggondolni velem, hogy milyen nyereséget és hogyan hozhat
Önnek rövid és középtávon egy saját Online vállalkozás beindítása?
Velem jön egy képzeletbeli utazásra?
A következő oldalakon lépésről lépésre leleplezem Ön előtt a nyereséges
Online vállalkozás alapelveit. Ezek az elvek nem csupán az Internet
üzlet területén adhatnak inspirációt, de a hagyományos vállalkozás
szintjén is készpénzt érhetnek Önnek!
Hogyan is nézhetne ki tehát, ha Ön kiterjesztené a vállalkozását az Internetre,
ha beindítana egy Online üzletet?
Hogyan is nézhetne ki tehát, ha Ön kiterjesztené a vállalkozását az Internetre,
ha beindítana egy Online üzletet?
Lássuk a
tényeket és teendőket lépésről lépésre:
0.Tény
Naponta 450.000.000 potenciális vásárló, kutat az Interneten
(Az internethasználók száma olyan gyorsan növekszik, hogy az itt olvasott
adat a publikálását követő hetekben már elavult.) információk
és megoldások után. Olyan információk és olyan megoldások után,
amiknek egy részét megkaphatják Öntől is.
Nem vagyok benne biztos, hogy meghallotta, amit az előbb olvasott. Elolvasná
még egyszer? Kérem, olvassa el a fenti bekezdést még egyszer és gondolkozzon
el rajta egy pillanatig.
Az emberek 99%-ban NEM azért szörfölnek a világhálón, hogy végre odaadhassák
valakinek a pénzüket, hogy végre megvehessék az Ön termékét. NEM.
Egyszerűen nem.
Nem érdekli Őket az Ön terméke, de valami más viszont nagyon is. Ha
Ön értékesíteni akar NEM hagyhatja ezt figyelmen kívül! A legtöbb vállalkozó
annyira szerelmes az üzletébe, termékébe, szolgáltatásába, hogy közben
megfeledkezik az emberről, akit a szolgáltatása, vagy terméke ki kellene,
hogy szolgáljon. Önnek azt kell adnia, amit a vevői kapni akarnak!
FIGYELMEZTETÉS: Ahhoz, hogy Ön azt adhassa a vevőinek, amit kapni
akarnak, Önnek nem kell terméket, vagy szolgáltatást váltania. Elég, ha
újra átgondolja az értékesítési szemléletét!
Az Interneten az emberek nem bambulnak, hanem mindig valamit keresnek,
valamit mindig akarnak.
Azzal kapcsolatban pedig, amit akarnak 100%-ban nyitottak, elfogadóak.
Önnek azt kell adnia, amit kapni akarnak!
Tudta azt, hogy az emberek nem azt veszik meg, amire szükségük lenne,
nem azt, amit meg kellene venniük, hanem csakis azt, amit meg akarnak
venni?
Ha Ön képes megadni nekik azt, amit akarnak, akkor Önnek jó esélye van
rá, hogy meggazdagszik.
Egy jó kérdés persze az, hogy mit akarnak az emberek? Most csak két szóban
arról, hogy mit is akar az a 450.000.000 szörfölő:
Információt akarnak és megoldásokat.
Önnek így kell prezentálnia a kinálatát! Mint információt és mint megoldást!
Ez az Internet Marketing Szemlélet alapja.
1.Tény
Ön rendelkezik olyan információval, amit sok ezer ember akar, és Önnek
van olyan megoldása, ami valódi segítség sok ezer ember számára.
Ezek tények.
- Az Ön szaktudása, hobbyja, üzleti és élettapasztalata, olyan
információ, ami valódi értéket képvisel, és látogatók ezreit vonzhatja
az oldalára.
Természetesen ennek a ténynek a felismerése csak az első lépés. Önnek
képesnek kell lennie tőkét kovácsolni belőle. Részletesen fogunk arról
is beszélni, hogy ezt miként teheti meg.
- Az Ön terméke illetve a szolgáltatás, amit vállalkozása nyújt, pedig
nem más, mint a megoldás számos ember problémájára. Ha Ön kutyanyakörvet
értékesít, akkor Ön a megoldás mindazoknak, akik most kutyanyakörvet akarnak
venni, illetve akiknek szükségük lenne rá, de ezt a szükséget, még nem
fedezték fel. (Ez a felfedezés lehet, hogy az Ön weboldalának az olvasása
során fog megtörténni.)
Ha az Ön terméke vagy szolgáltatása nem oldja meg hatékonyan senkinek
semmilyen problémáját, akkor keressen másik terméket, vagy szolgáltatást,
vagy esetleg gondolja át a saját hozzáállását a vevőivel, illetve a piacával
kapcsolatban (lehet, hogy az Ön termékében, szolgáltatásában ott van a
megoldás a vevői számára, csak Ön eddig nem nézett rá ilyen szempontból).
Tipp: Ha még nincs terméke, előbb
nézzen körül, hogy az emberek mit akarnak, hogy milyen problémájuk van
és azután találja meg a megoldást a problémájukra. Ezzel egy valódi
szolgálatot tesz és az emberek örömmel fognak vásárolni Öntől.
2.Tény
Ön az információt, amivel bír és a megoldásokat, amiket nyújthat termékké
kovácsolhatja.
- Ön a meglévő ismereteinek a felhasználásával,
esetleg némi utána olvasással könnyedén összeállíthat egy olyan információs
terméket, ami nagy nagy segítség lehet a potenciális vevőinek. Ez
lehet egy néhány oldalas menü, pontokba szedett jó tanácsok, egy részletesebb
áttekintése az adott területnek, témakörnek, vagy akár egy kisebb könyv
is.
Ne feledje az Interneten nagyon egyszerű embereket információhoz juttatni.
Nincsenek nyomdai, szállítási, kiadói és egyéb költségek.
- Ha Ön terméket értékesít, építsen a termék köré, ill. mellé egy ahhoz
kapcsolódó információs terméket, amely megkönnyíti a termék használatát,
megnöveli az értékét, a profitot, amit hozhat a használójának... stb.
- Ha Ön szolgáltatást értékesít, készítsen szolgáltatásából egy információs
terméket.
Kérem, ne értsen félre. Önnek nem egy doktorit kell írnia. Ön nem tudományos
szinten mozog, hacsak nem tudományos terméket értékesít. Ön egyszerűen
azzal a többlettudásával és tapasztalatával segíti a lehetséges vásárlóit,
amivel amúgy is rendelkezik.
Például:
Mondjuk azt, hogy Önnek állatkereskedése van.
Mit gondol ki az, aki többet tud arról a területről, ahol Ön tevékenykedik,
az állatokról, a kölönféle tápokról, a kiegészítőkről stb. Ön vagy a vevői?
Nyílván Ön.
Mit gondol mindenkit érdekelni fog, hogy mi a különbség a különféle kutya
nyakörvek között, hogy hogyan kell egy kutyát gondozni, hogy hol lehet
kiképeztetni, hogy miként lehet olcsóbban tartani?
Nem, persze, hogy nem?
Viszont ki az, akit érdekelhet?
Azt akinek kutyája van, esetleg azt, aki most vett először kutyát és kissé
aggódik, hogy mindent jól csinál e, vagy azt, aki már sokat tud a kutyákról,
de akinek olyan nagy kutyája van hogy félig kieszi a vagyonából.
Őket nagyon is érdekelni fogja az Ön anyaga, amennyiben az jól van megírva
(olvashatóan), értékes és naprakész információkat tartalmaz.
És végül a bónusz kérdés:
Vajon kik az Ön potenciális célpiaca, amennyiben kutyakellékeket árul,
illetve állatkereskedése van?
Hát persze, hogy ugyanazok az emberek, akiket az információs terméke
érdekel. Ők azok, akikhez beszélni akar. Ők azok, akik előtt Önnek
tekintélyt kell építenie. Ők azok, akik meg kell, hogy bízzanak Önben
annyira, hogy odafigyeljenek az ajánlataira sőt annyira, hogy Interneten
keresztül meg is rendeljék Öntől az adott terméket vagy szolgáltatást.
Az Ön által Összeállított Információs termék mindezt megteszi önnek:
- Tekintélyt épít Önnek a vevői előtt,
hisz Ön az a szakember, aki a weboldalával olyan jól megadta a választ
az Ő kérdéseikre.
- Bizalmat épít, hisz Ön azon keresztül
áttetszővé válhat, adhat információt az üzletéről a fizetési, szállítási
folyamatról, a garanciákról és így tovább. Az átadott információkkal
meggyőzheti az olvasóját arról, hogy Ön igenis bizalomra méltó.
- Lehetőséget ad Önnek ara, hogy folyamatosan
tartsa a kapcsolatot a vevőivel és így kivárja az időt, amikor felmerül
az igény a kínálatára.
Ha úgy érzi, hogy képtelen lenne bármilyen
információs terméket összeállítani, ha nem tud két értelmes sort leírni,
elvégeztetheti ezt a munkát másokkal is. Hogy hogyan? A Professzionális
Online Marketing, lépésről lépésre - avagy a semmiből a milliós nyereségekig!
című tanulmányban részletesen tárgyalom többek között ezt a kérdést is.
Ha szeretne keményvonalas Internet Marketing módszerek birtokába jutni,
feltétlenül nézze meg ezt az írásunkat.
- Ha Önnek eleve információs terméke van, nincs mit csinálnia, már csak
értékesítenie kell.
Az "információs termék"-jelenségről "Az eredményes Online
Marketing!" című, havi hírlevelünkben még sokat fogunk írni.
Ne feledje: Az Internet az Információs
szupersztráda. Az online emberek 99% információt akar és semmi mást.
3.Tény
Ön tárhelyet bérelhet egy szerveren, ahol egy saját webcím alatt
honlapot nyithat. Ez innentől elkezd pénzbe kerülni. (Az itt felsorolt
árak aktualitása nem szavatolt, és mindössze iránymutatást adnak.)
Az átlag tárhely árak Magyarországon 350 Ft és 1.000 Ft között
vannak MB-onként havonta. Ez azt jelenti, hogy amennyiben Önnek szüksége
van legalább 5 MB tárterületre ez havi 1.750-5.000 Forintjába kerül.
Plusz Önnek fizetnie kell a webcímért is egy összegben 6.000 és
15.000 Ft közötti összeget plusz havi díjakat 1.000 és 1.500 Ft között
másodlagos domain névért (www.szolgáltató.hu/sajátnév). 1.000 és 3.500
Ft között elsődleges domain névért (www.sajátnév.hu) Ön választhat nemzetközi
domain nevet is, aminek a kiterjesztései alapvetően .com / .net / .org
lehetnek. Ezeknél 70 és 120 USD közötti egyszeri költséget és évi 35 USD
fenntartási díjat kell fizetnie.
Akárhogy is nézzük az Ön tárhely bérlési és webcím költségei körülbelül
33.000-67.000 ezer Ft és 72.000-106.000 ezer Ft között lesznek attól függően,
hogy elsődleges vagy másodlagos DNS-t és az olcsóbb vagy költségesebb
megoldást választja a tárhely bérlésre.
Persze azt kell, hogy mondjam, hogy ezek a kiadások nevetségesek
azokhoz a költségekhez képest, amikbe bármilyen hagyományos vállalkozás
fenntartása kerül.
Mennyibe kerülne Önnek egy olyan offline üzlet éves bérleti díja, ami
akár csak a lehetőségét hordozhatná annak, amit egy online vállalkozás
jelent?
Havi 100.000 Forintba?
Havi 300.000-be?
Havi fél millióba?
Ha Ön egy nyereséges vállalkozásban gondolkozik, akkor ezen a szinten,
a webszolgáltató kiválasztásának a szintjén nem is annyira az ár a
kulcskérdés, hanem a szolgáltatáscsomag minősége és összeállítása.
Ez az utóbbi megkeserítheti az Ön életét, sőt a teljes kudarcának is oka
lehet. Semmiképpen sem javaslom, hogy ingyenes megoldásokhoz folyamodjon,
ahol már a webcímből is látszik, hogy nem egy vállalkozóval, hanem legjobb
esetben is egy "próbálkozóval" van dolgunk. Az ilyenkor a weboldalán
kéretlenül megjelenő hirdetések sem keltik a profizmus látszatát.
4.Tény
Ön elkészíti, illetve elkészítteti a honlapját. Ez nem feltétlenül
jelenti azt, hogy egy vagyont költ rá.
A legtöbb online vállalkozó két szélsőség
között tántorog. Az egyik az, amikor az unokaöccsével készítteti el
a weblapját, aki két sörért, meg néhány jó szóért megcsinálja. Lelkesen,
minden "kreativitását" latba vetve, forgó, mocorgó kis képecskékkel,
sok, sok szép színnel meg mindenféle egyéb jóval, ami csak feltehető egy
weboldalra.
És az eredmény?
Siralmas, ami a hatékonyságát ill. kereskedelmi hasznát
illeti.
Ez tehát az egyik szélsőség, és habár tönkreteszi az üzletét, legalább
nem került semmibe, nem úgy, mint a másik szélsőséges eset.
Ez tudniillik az, amikor megbízunk egy profi stúdiót és egy neves webtervezőt
és szinte művészi színvonalon elkészített gyöngyszemet kapunk sokszázezres
vagy akár milliós áron.
Ezek az oldalak általában tényleg gyönyörűek, de...
...és sajnos ezen a szinten is hozzá kell tennem a "de"-t...
...könnyen meglehet, hogy ez az oldal sem képes a látogatókból vevőket
generálni. Nem, mert adott esetben egyáltalában nem marketing szemlélettel
készült, vagy igen, de a koncepció egyszerűen gyenge.
A végeredmény ugyanúgy lehet siralmas, mint az első esetben, a különbség
csak néhányszázezer Ön által elköltött forintban mutatkozik.
Ha szeretne erről a témáról többet tudni, kérem feltétlenül tanulmányozza
át gondosan az imént már említett írásunkat. A Professzionális
Online Marketing, lépésről lépésre - avagy a semmiből a milliós nyereségekig!
című tanulmány a jelenleg legszínvonalasabb Internet Marketing írásunkhoz
biztosít Önnek hozzáférést. Többek között, lépésről lépésre elmagyarázom,
hogyan lehet egy weboldalt úgy elkészíteni, vagy elkészíttetni, hogy
az a világ leghatékonyabb online értékesítési rendszerivel is vetekedhessen,
akár a tervezett költség töredékéért. Az egyik fejezet címe például:
"Miért nem ér egy milliós weboldal, adott esetben egy fabatkát sem,
és hozhat az Ön "egyszerű" oldala milliókat?" Higgye el,
ha Ön mostanában készül felállítatni egy honlapot, garantáltan nem szeretne
anélkül nekivágni, hogy ezt el ne olvasta volna.
5.Tény:
Ön kidolgozhat vagy kidolgoztathat egy stratégiát arra, hogy látogatókat
vonzzon az oldalára. Ez többnyire egy vagyonba, vagy az égadta világon
semmibe sem kerül.
Ön, vagy a szolgáltató, akit megbíz alapvetően az alábbi marketing eszközökkel
fog operálni:
-kereső programok
-e-mail marketing
-fórumok, hírújságok, levelezőlisták
-saját hírújság
-saját fórum
-link marketing
-banner marketing
-viszonteladói program
-viral marketing
-eBook
-Információs portál
-szoftver marketing
-szolgáltatás marketing
-offline hirdetés
Az egyik szép ezekben az, hogy egy jó részük
a konkrét költségvonzatukat tekintve tényleg semmibe sem kerül Önnek.
Amiért egy vagyont fizethet, az a szaktudás, a válasz a "Mit?"
és "Hogyan?"-ra, vagy ha mindezeket nem is maga akarja megcsinálni,
akkor maga a kivitelezés kerülhet jelentős összegbe.
A másik szép pedig az, hogy ezek az eszközök, a megfelelő módszereket
használva nagyon is jól működnek.
Ha mindezekről részletesebben kíván tanulni, mindenképpen jelentkezzen
a "Az eredményes Online Marketing!" havi hírlevelünkre
ill. nézze meg az eddig megjelent cikkeinket az oldalunkon.
Ha esetleg még nem jelentkezett volna, kérem,
kattintson ide, és jelentkezzen most!
Amit viszont még mindenképpen meg kell,
hogy említsek Önnek az egy rendkívüli ajánlat a már említett POM eBook
kapcsán, aminek a keretében többszázezer forint
konkrét vásárlóértékkel, de amúgy, az Ön online sikerének tekintetében
szinte megfizethetetlen információhoz és eszközhöz juthat, rendkívül kedvező
feltételek mellett. Kérem, amennyiben bármilyen szinten is,
de komolyan gondolkozik egy online vállalkozás beindításán, vagy a meglévő
internetes üzletének a felfuttatásán mindenképpen tanulmányozza át figyelmesen
a POM eBook ajánlatát. Az
ajánlat megtekintéséhez, kérem, kattintson ide!
6.Tény
Ön folyamatosan tesztelheti, illetve teszteltetheti a módszereit és
így mindig az aktuálisan leghatékonyabb képlettel folytathatja.
Tudta azt, hogy a legzseniálisabb ötlet
sem ér fabatkát sem, ha nem működik. Azt, hogy mi működik és mi nem,
pedig csak és kizárólag teszteléssel derítheti ki.
Pl: Ha már beleolvasott a "A
hatékony értékesítési üzenetek titka, avagy hogyan többszörözheti meg
a bevételeit egyetlen jól megfogalmazott címmel!" cikkünkbe,
már tudja, hogy egy jó cím élet és halál fölött dönthet. Na most,
ha van két jól hangzó címe, hogyan fogja kideríteni, hogy melyik vonz
több látogatót?
Nem tudja eldönteni.
Kivéve, ha tesztel.
Ugyanaz a termék, ugyanaz a szolgáltatás, ugyanaz az értékesítési szöveg,
csak a cím változik és az egyik címmel az egész egy totális csőd, a másik
címmel pedig egy havi 900.000 Ft-os üzlet.
Teszteljen!
Ha szeretne több információt és segítséget kapni a tesztelési munkájához,
nézze meg a Szoftver
megoldások oldalunkat is!
7.Tény
Ön egyre hatékonyan kommunikálhatja hogy: "Nekem van megoldásom
a problémádra, nálam van az információ, amit keresel!" Látogatók
százai, ezrei jönnek az Ön weblapjára.
Tudja, hogy mit szúrnak el a legtöbben?
Nem?
Elárulom.
Nem mondják el a vevőnek, hogy az máris megtalálta a megoldást a problémájára.
Honnan a fenéből tudná a szerencsétlen vevő, hogy érdemes megvenni
az Ön termékét, ha senki sem mondja el neki? Tudja, csak a legkevesebb
vevő bír látnoki képességekkel, a többiek pont azért szörfölnek a weben,
hogy információhoz jussanak, hogy valaki megoldást adjon nekik.
Ehhez viszont beszélni kell.
Ha Ön ezt elmulasztja, egyszerűen lehetetlenné teszi a vásárlást,
még akkor is, ha a vevő egyébként boldog lett volna az Ön termékével.
Amennyiben kíváncsi arra, hogy miként fogalmazhat meg néhány mondatban
kényszerítően jó értékesítési üzeneteket, kérem, ha eddig még nem tette
volna, most feltétlenül nézze meg a következő cikkünket: A
hatékony értékesítési üzenetek titka, avagy hogyan többszörözheti meg
a bevételeit egyetlen jól megfogalmazott címmel!
8.Tény
Ön megmutathatja az előnyöket, a nyereséget, amihez a látogatói hozzájuthatnak,
amennyiben megvásárolják az Ön megoldását. Az Ön kommunikációja olyan
hatékonnyá válhat, hogy a potenciális vevőnek szinte semmi más lehetősége
nem marad, mint az, hogy vásároljon. Ehhez...
- Önnek egyrészt el kell távolítania az
útból minden akadályt ami a vásárlást gátolhatná.
- Másrészt Önnek értéket kell építenie.
Akkora értéket, ami messze, messze meghaladja azt az árat, amit a vevőnek
aztán valóságosan ki kell fizetnie, hogy hozzáférhessen ahhoz a nyereséghez,
amit az Ön termékének a birtoklása jelent.
Az emberek előnyöket vásárolnak, nyereséget,
ami lehet jobb közérzet, könnyebb élet, anyagi előny... bármi, amit
Ők akarnak és értékesnek tartanak. Mutassa meg nekik, hogy Öntől valódi
értéket kapnak.
9.Tény
Ön automatizálhatja az egész eladási folyamatot a hirdetéstől egészen
a megrendelt termék ill. szolgáltatás kiszállításáig és így napi mindössze
néhány óra munkával futathatja az üzletét és pihenhet, vagy elkezdhet
egy második online üzletet.
Ez megér egy teljes misét, úgyhogy amennyiben érdekli, hogyan szabadíthatja
fel az idejét néhány hónapon belül látogasson el ide: Automatizálás,
avagy egy év múlva nyugdíjban!
|
100
online üzletből 96 veszteséges.
4 minden százból milliókat termel
egyik napról a másikra.
A
különbség a 96 és a 4 között egyetlen mondat:
A 4 tudja, hogy mit kell csinálni. |
|
Záró megjegyzés: Most a POM eBook
révén a rendelkezésére tudok bocsátani egy olyan, öt fejezetes anyagot,
amely mindent megmutat Önnek, ami az online sikeréhez szükséges.
Ennek az öt fejezetből álló írásnak a zsenialitása abban van, hogy egy
nagy átfogó témát dolgoz fel olyan módon, hogy Ön nem vész el a részletekben.
A könyv pont annyit és úgy mond Önnek, hogy azt gyorsan, és nyereségesen
meg is tudja valósítani. (A gyorsaság itt azért fontos, mert egy Magyarországon
szenzációs újdonságról beszélünk, ahol Önnek az elsők között lenni létkérdés
lehet!) Ön az eBook révén mélyen érteni fogja az alapelveket, és tudni
fogja azt is, hogy pontosan mit kell tennie lépésről lépésre ahhoz, hogy
sikerre vigye az üzletét.
Gondolt már arra, hogy a nagy elképzelések
egészen addig egyetlen forintot sem hoznak, amíg meg nem valósítják azokat.
Önnek is a megvalósítás, a sikeres kivitelezés a célja, a profit, amit
mindez létrehoz Önnek.
Ezt szem előtt tartva fejlesztettem ki a -Professzionális Online Marketing,
lépésről lépésre!- eBook teljes koncepcióját. Azt kel, hogy mondja, egy
ideális megoldást sikerült létrehoznom Önnek.
Sőt, minden túlzás nélkül állíthatom, hogy
az eBook, a különféle további lehetőségek és a szoftvermegoldások révén
Ön egy olyan támogatási rendszerhez kap hozzáférést, amilyet sehol
másol nem kaphat meg ilyen feltételekkel, ilyen színvonalon.
Ha minderről részletesebb információt szeretne kapni kérem, kattintson
ide!
Tisztelettel:
Schlingloff Sándor
Marketing MEGOLDÁSOK
Az
ablak bezárása és visszatérés az előző oldalra!
|
|