Mit csináljon az üzletével, hogy a legkisebb változtatás is konkrét bevételekben hálálja meg magát?

Habár az Internetes értékesítés alapelvei változatlanok maradnak, nincs még egy olyan piac, amely ilyen gyorsan fejlődne és változna, mint az online piac. Folyamatosan ÚJ módszerek és eszközök jelennek meg, melyek alkalmazása akár többszörös eredményeket hozhat Önnek. Ugyanakkor valami, ami tegnap még újdonságnak számított ma már csak tavalyi hó.

Akárhogy is nézzük, Önnek legalább két három évente a piac igényihez és megértéséhez kell igazítania az üzletét, mindeközben egy ilyen frissítés szó szerint hihetetlen lehetőségekre nyit ajtót.

  • Mit szólna hozzá ha azt mondanám, hogy vannak olyan kapcsolattartási módszerek, amelyek alig kisebb jelentkezési aránnyal működnek, mint a hagyományos e-mailes hírlevél, de később egy-egy kiküldött ajánlatra akár 50% feletti vásárlási arányt is produkálhatnak. Egy ezer fős listáról 500 megrendelés... Jól hangzik?
  • Mit szólna ahhoz, hogy vannak olyan hirdetési módszerek, amelyek 100 szoros hatékonyságot eredményeznek az átlagos, amúgy szörnyen alacsony (0.3-0.6%) piaci hatékonysághoz, de akár 8-10 szeres hatékonyságot az eddigi leghatékonyabb hagyományos hirdetési módszerekhez mérten is. Más szóval, hogy ha Ön ezeket a hirdetési módszereket alkalmazná egyes esetekben akár 30%-os átkattintási arányokra is számíthatna. És ez még nem minden.

    Egyes hirdetési formák 20-szoros hírlevél feliratkozási arányokat produkálnak a legjobb hagyományos banner hirdetés hasonló eredményeihez mérten. Mindemellet ennek a média fajtána a költségvonzata 25%-a az eredetinek, azaz negyedannyiba kerül. Ha eddig 1000 forintba került egy vevő akkor ezután mindössze 250 Ft-ot kell fizetnie ugyanezért. Jól hangzik?

Ha maximális eredményre törekszik, ha szívesen meglovagol olyan hullámokat, melyek erölködés nélkül emelik a "hajóját" oda ahova önerőből szinte lehetetlen lett volna jutni, akkor NINCS MESE Önnek érdemes naprakésznek lenni.

És ez ráadásul még csak NEM IS NEHÉZ. Mindössze néhány óra odafigyelésre és a megfefelelő információ forrásra van szükség amely nem csak az elméleti tudást adja át, de az új lehetőségek megértését és adaptálását is elősegíti.



Ha szükséges változtasson az üzletén!
Mihez nyúljon és mihez ne, ha változtat? Hogyan alakíthatja át az üzletét a lehető legkisebb ráfordítások mellett a legnagyobb hatékonysággal?

Az elmúlt években több száz internetes vállalkozás tulajdonosát tanácsoltam, több száz weboldalt elemeztem és több száz értékesítési modellt javítottam ki és segítettem működővé tenni. Ennek a munkának a talán legnagyobb haszna a hazai internet marketing tendenciáival, erősségeivel és gyengéivel kapcsolatos felismerések. Ezek a felismerések szó szerint éveket és milliókat takaríthatnak meg Önnek a következő fejlesztésénél.

A kép egyfelől siralmas, másfelől rettentő reményteli.
Siralmas, mert olyan sokan félreértik -még az olvasóim közül is- az internetes értékesítés lényegét. Ugyanakkor reményteli, mert nagyon egyszerű egy célt tévesztett próbálkozást kijavítani és az átlagos eredményekből kiemelkedőket varázsolni. Valójában nem ismerek olyan weboldalt, a sajátomat is beleértve, amelynél néhány jól befektetett munkaórával ne lehetne jelentősen javítani az eredményességén.

Hogy mit jelenz ez?

Azt, hogy ha több pénzt szeretne keresni az a pénz máris ott hever az orra előtt. Ott van a weboldalában, az online értékesítési rendszerében valahol. Ott bújkál egy fél órás változatatás, egy új módszer adaptálása, vagy egy egyszerű megértés formájában valahol. Csak meg kell találnia.

A következő percekben olyan kérdésekre keresünk választ, mint:

  • Melyik az az egyetlen tényező az értékesítési folyamatban amelyen ha változtat azonnali profitnövekedést biztosíthat Önnek? Ha hetek, sőt napok leforgásával nagyobb eredményeket szeretne látni semmi mást nem érdemes tennie mint ezt...
  • Melyek azok a változtatások, melyeket ha kispórol az Internetes vállalkozásából, gyakorlatilag üzleti öngyilkosságot követ el?
  • Mi az a tényező, amelyet a módszerek bármelyikéhez hozzáadva hihetetlen eredmény növekedést hozhat, de amely alulbecslése kényszerű küszködésre ítéli az adott területen.
  • Mit gondol a vevő? Az üzenet be és elfogadásának részletes elemzése.
  • Mitől működik és mitől nem? Az online értékesítés lélektanának mély megértése.
  • És számos további rendkívül fontos téma...



Ön melyik csoportba tartozik? Ön esetleg az aki...

  • ...aki már egy kisebb vagyont keresett a weboldalával, de hiszi, hogy néhány megfelelő változtatással a többszörösét is megkeresheti?
  • ...vagy inkább azok közé tartozik, akik ugyan nem engedhetik meg maguknak hogy ne alkalmazzák a legfrisebb profitmódszereket, de nem akarnak hosszú hónapokat és súlyos milliókat költeni arra hogy naprakészek legyenek?
  • ...aki a legjobb tudása szerint alkalmazta az internet marketing módszereit, de úgy érzi valami mégis hiányzik.
  • ...lehet hogy Ön az, aki szívesen látná, aki át akarja élni, hogyan gondolkoznak a profik, hogy miként bánnak a poblémákkal és milyen megoldásokat adnak rájuk, hogy mit tartanak fontosnak és mit NEM. Aki szívesen része lenne annak a rendkívül intenzív és inspiráló, a hazai Internet Marketing legjobbjainak együttgondolkodásából fakadó közösségnek, ami hol az önfeledt nevetés könnyedségével, hol a szinte késélre menő vita szigorával néz szembe egy vállalkozás sikeréért leginkább felelős kérdésekkel.
  • ...aki egyszerűen szeretne többet, aki úgy érzi, hogy az Internet valódi lehetőségeinek csak a felszínét kapargatta meg és most a mélyébe is bele akar pillantani.

Bármelyik jellemzés legyen is érvényes Önre az alábbi sorok és Videó bemutatók garantáltan érdekelni fogják.



Van amit meg kell változtatni és van amit nem.

T
öbb mit száz, valós a hazai piacon működő weboldalt kielemezve összeállítottam azt a minimálisan szükséges információ mennyiséget, amely precízen kijavítja azokat a hibákat, melyekbe még a saját ügyfeleim is beleesnek.

A teljes választ egy közel 9 órás felvétel tartalmazza, melyet most "Műhelytitkok I" és "Műhelytitkok II" elnevezéssel két, összesen 6 DVD-ből álló sorozat formájában az Ön kezébe adok.

Ez az információ segítségére lesz abban hogy kijavíthassa azokat a az egyszerű félreértéseket, melyek az online értékesítés lényegével kapcsolatban élnek a vállalkozók 90%-ának fejében.

Az alábbiakban részleteket láthat a "Műhelytitkok I" DVD sorozatból, illetve tematikusan végigmegyünk a felvételek tartalmán, a tárgyalt témákon és megválaszolt kérdéseken. Kérem ne feledje, ezt az anyagot több mint 100 hazai weboldalt kielemezve állítottam össze, hogy a lehető leghatékonyabban orvosolhassam a következetesen ismétlődő hibákat.

Önmagában az itt látható VIDEOKAT megnézve és az anyag tematikáját átolvasva olyan felismerései lesznek, melyekkel akár holnaptól hatékonyabbá teheti az üzletét.


Jó olvasást és jó videózást kívánok!









Mik az Online eredmények
nélkülözhetetlen hozzávalói? I.

Koncepció - Tudja, hogy mivel foglalkozik a vállalkozása? Biztos benne?

Egy igazán eltalált üzleti koncepció MINDENT nagyságrendekkel könnyebbé tesz.


"Mi az amit az emberek akarnak?" 2 perc

  • Mi az amit az emberek már meg akarnak kapni, és vajon úgy beszél-e a termékéről, hogy az emberek felismerjék benne, hogy MEGTALÁLTÁK amit keresnek?
  • Mire és hogyan van igénye az embereknek, amely igényt elfogadható befektetés mellett kielégíthetne?
  • A négy legfontosabb kérdés amit a célközönség ígényeivel kapcsolatban fel kell tennie ahhoz, hogy ne vétse el őket! A megoldás sokszor csak ennyi: Ugyanazt másképp nevezni és mást hangsúlyozni!
  • Két alapvető szempont, mely összesen hat jól meghatározott kategóriáját határozza meg a vásárlási ígényeknek. Ezen kategóriák bármelyikét megcélozva egy akár piacvezető vállalkozás építhető fel.
  • Vállalkozási koncepciók, melyek akár zéró költség mellett kielégítik az ügyfeleink ígényeit. A legkülönfélébb lehetőségek rövid bemutatása, melyek önmagukban is üzleti ötletekké válhatnak a kezében. A szinte azonnali bevételeket generáló üzletektől a hosszú távon állandó passzív jövedelemig.
  • Hogyan adom át az üzenetet? Hat lehetőség melyből az egyik halálos. Ez az amit a webesek 90%-a használ.

Pozicionálás + 7-15 mp üzenete - Ne gondolja, hogy "ezt már tudom" mert én is most tanulom újra! Vannak csaták, amiken egész háborúk múlnak.

Ez egy ilyen csata:

  • Milyen felismert igényüket szólítom meg?
  • Hogyan szólítom meg?
  • Tudja, hogy miért veszít el ügyfeleket? Mi a leggyakrabban felmerülő kizáró tényező?
  • Hogyan lesz megkülönböztethető a konkurenciájától?
  • Hogyan lehet Önre emlékezni?
  • Miben, hogyan lesz a szakterületén egyedülálló?
  • Hogyan adhatja át az üzenetét?

Hogyan szólítom meg?

  • Melyik az az Öt megszólítás, amelyik szinte mindig célbatalál? Mutatok öt cím variációt egy-egy frappáns példával, melyek alapjai lehetnek saját átütő erejű címeinek.
  • Hogyan érheti el, hogy a látogatói ne csak beleszimatoljanak a weboldalába, majd örökre eltűnjenek, hanem e helyett végigolvassák a szövegét és azután vásároljanak? Ha az újságok meg tudják csinálni, akkor mi is megtanulhatjuk.

Hogyan adom át az üzenetet?

  • Hat különböző koncepció az üzenet átadására. Hat látványos bemutató és példa arra, milyen utakat választhatunk az üzenetünk hatékony kommunikálására.
  • NEM IGAZ, hogy csak az egyoldalas hosszú szöveget és semmi mást nem tartalmazó weboldalak képesek értékesíteni. Vannak más lehetőségek is! Ön tudja, hogy melyek azok és Önnek melyiket kellene választania?
  • A design, a kép, a szöveg, a hang, videók és interakív felületek szerepe az értékesítésben. Félreértések és nagyszerű lehetőségek "nagyok" és a "kicsik" példáján.





Mik az Online eredmények
nélkülözhetetlen hozzávalói? II.

Az eddig tanultak egy vállalkozás példáján - Avagy ég és föld különbség van a "tudom" és "csinálom" között.

  • Azt hittem, hogy új koncepciót találtam ki, de valójában nem tudok elszakadni attól ahogy eddig gondolkoztam...
  • Szörnyen nehéz elszakadni attól amink van! Vigyázz nehogy bezárd magad az eddigi elképzelésid közé...
  • Sok vállalkozó olyan, mint a saját farkát kergető kutya.
  • Kérlelhetetlen szigorral végigmegyünk a tanultak alakalmazásán és kiszabadítjuk az elménket a megszokott keretek fogságából.
  • Nagyszerű példa egy vállalkozás megújításának felfrissítésének menetére.

Szolgálat faktor - Ez az egyetlen dolog amit az ügyfelei igazából meg akarnak kapni.

Az üzlet lényege:


"Mi győzi meg a legegyszerűbben a vevőt?" 2 perc

  • A legegyszerűbb "módszer" arra, hogy zseniális mondatokat, lebilincselő szövegeket írhasson olyan szavakat, amelyeket a vevői hallani szeretnének, és amelyek varázslatosan megnyitják a pénztárcájukat is. A titok az igazán eredményes és hosszú távú értékesítés mögött.
  • A vevők bizalmába férkőzni nem mindíg egyszerű. Mutatok egy olyan módszert amivel ezt minden fejlesztés és extra költség nélkül könnyen megteheti.
  • Négy tanács amely ajtót nyit Önnek a vevők bizalma és lojalitása felé. Az érdektelen tömegből így válik hűséges törzsvevő.



Információ (azonnali megoldás és nyereségérzet) - Meggyőzés


Információ önmagában NEM ÉR SEMMIT, ha nem a megfelelő és nem a megfelelően van tálalva.

  • Van aki beszél róla és van aki azonnal el kezdi csinálni. Megmutatom hogy miként tartozhat a második csoportba.
  • A meggyőzés négy legegyszerűbb módszere - Hogyan mondhatná el a látogatóinak hogy érdemes megvenni a termékét?
  • Ha ezt elmulasztja a kereskedelem lényegét hanyagolja el! Négy olyan egyszerű módszert mutatok, amely nagyságrendekkel hatásosabbá teszi az üzeneteit.
  • A meggyőzés három kategóriája. Három út három különböző irány.
  • Mikor kezdheti eladni a terméket? Túl hamar vagy túl későn lecsapni a labdát egyaránt hiba lehet.



Kezdeményezés


Ha ezt nem csinálja tudatosan a weboldala körübelül azzal a hatékonysággal fog kezdeményezni, mint egy sarki közért, és ez nem valami sok.

  • Hol és hogyan kell kezdeményezni? Van egy akciós terméke, de senki nem tud róla, érkezett egy új kollekció, és senki nem tud róla... mit csinálhatna és hogyan?
  • A két legfontosabb stratégia a kezdeményezésre. Nem mindegy, hogy melyik vállalkozási koncepció melyiket használja. Még ha az egyik keservesen megbukott a másik még mindig hozhat nagy sikert!
  • Az értékesítési folyamat mélyebb megértése, és főbb elemei.
  • Hogyan zárom le az üzletet? A látogatónak egy ponton döntenie kell. Hogyan segíthet neki?



Látogatottság


Szemlélet: aki jött visszajöjjön, aki jött másoknak is szóljon (mindkettőre legyen oka)

  • Hogyan érheti el, hogy ha egyszer sikerült egy adott látogatót a weboldalára csalogatni, ne tűnjön el örökre, hanem később is visszajöjjön. Egy hozzáállás ami segít visszatérő látogatókat generálni.
  • Egy zseniális tanács, amit ha megfogad a legjobbak közé emelkedhet.
  • A fizetett hirdetések sokszor kihasználatlan lehetőségei. Néhány forintért látogatottság egyik napról a másikra. Hazai és nemzetközi lehetőségek, pénz egyik napról a másikra. Google / CT network / Kurzor / eBay eledási technikák.
  • Stratégiai együttműködések avagy hogyan csinálhat egy kisebb vagyont a konkurenciájából! Mit kell Tennie ahhoz, hogy akár a nagyok is sorban álljanak, hogy együttműködhessenek Önnel.

Wolf Gábor - MarketingCommandó vezető tanácsadója

"Az ellenállhatatlan ützleti ajánlatok titkai"
:


"Mit kell adi egy érdeklődőnek,
hogy vásárló legyen belőle?"
2,8 perc
  • Mikor és hogyan tegyen "ajánlatot" az érdeklődőjének ahhoz, hogy nagy valószínűséggel IGEN-t mondjon. Ha ajtóstul rohan a házba, lehet hogy nem felhőtlen örömmel fogadják.
  • Mit jelent értelmetlenül nyomulni vagy intelligensen és ellenállhatatlanul ajánlatot tenni?
  • Jó és rossz hirdetési pédák.
  • Az ellenállhatatlan ajánlat anatómiája.
  • A profi ajánlatok öt nélkülözhetetlen eleme!
  • Hogyan aknázhatja ki újra a meglévő vevőkörét akár napok alatt.
  • Egy módszer amely megtöbbszörözheti a legjobb ajánlatok hatékonyságát is.
  • Bónusz tanulmány arról, hogyan mutatkozhat be úgy, hogy az ellenállhatatlan legyen!






Kíméletlen szigorral a lényegről - Közös Gyakorlat

Az üzleti koncepció definiálása

Az Ön üzletének a előnyei, valós értéke vagy eltűnik, vagy kiemelkedik a szavak közül... Sokszor azt hisszük, hogy elmondtuk, amit akartunk, de valójában még a közelében sem járunk.

  • Hogyan találhatjuk meg az ügyfeleink eddig figyelmen kívül hagyott szükségeit?
  • Hogyan kovácsolhatunk tőkét egy felismert igényből? Milyen különböző módokon elégíthető meg az igény?
  • Ha nem lesz legalább 10 jó ötlete miközben végignézi ezt a fejezetet, az csakis úgy lehetséges hogy késő este nézte meg a DVD-t és már az első 2 percben elaludt.
  • Az alkotói munka sok fejtöréssel, időnként éles vitákkal de ugyanakkor sok nevetéssel is járó folyamata.
  • Néhány merész üzleti ötlet és igen ötletes megvalósítás.
  • Ámulatos tapasztalat, amint egy üzleti ötlet, egy cím vagy értékesítési szöveg azonnal szembesül a piac valódi ígényeivel...
  • Hogyan válik egy első látásra jelentéktelen, közömbös információból egy az egész vállalkozását forradalmasító előny. Ilyen információk ott lapulnak mindannyiunk fejében!



Az üzenet meghatározása - szövegírási gyakorlat

  • Amikor úgy érzi, hogy kész van, valójában akkor kezdődik az igazi munka. Miért a fájdalomküszöb után kezdődik az igazi szövegírás?
  • Jobb címeket lesz képes megfogalmazni, mint valaha azelőtt! Ne feledje, szinte csak egy lövése van, ha az elvéti a célját, lehet hogy egy második lövésre már nem lesz ideje.
  • Hogyan kerülheti el a marketinges öngyilkosságot?
  • Élje át miként kovácsolódik a közönség kíméletlen kritikájának, azonnali visszajelzésének tükrében egy átlagos üzenetből egy igazi "telitalálat".
  • Vajon egy drasztikus, szinte meghökkentő pozíció hozhatja Önnek az áttörést? Van amit nem merünk felvállalni, de nagy áttörést hozhatnának nekünk? Merjen kilépni az átlagosság közönyéből!
  • A túlzott óvatoskodás sokszor a siker temetőjévé válik.

A látogatóktól várt aktivitások meghatározása (konkrét üzleti célok)

Videó:


"Mit várjon a látogatóitól, avagy
hogyan teheti be legalább az egyik lábát az ajtóba?"
3,5 perc

  • Sokszor csak azért, mert elsőre meg akarunk kapni MINDENT, végül nem kapunk SEMMIT!
  • A kevesebb néha több! Hogyan találhat egy olyan közbülső üzleti célt, melyet 20x gyakrabban és egyszerűbben érhet el, mint a konkrét eladást, de amely révén később mégis üzletet köthet.



Az aktivitáshoz vezető kommunikációs út főbb lépéseinek meghatározása

  • Attól, hogy kitalált egy nagyszerű piacépítési módszert még nem garantált hogy az működni is fog, sőt... Mit kell tennie ahhoz, hogy a másodlagos üzleti célját valóban el is érje? A legjjobb ötleteket is működővé kell tenni. Megmutatom hogyan.
  • A hatékony e-mail cím gyűjtés a hazai marketing egyik legnagyobb profijának példáján. Ha tudja hogy mit kellene csinálni, ne féljen meg is tenni.






Az igazság pillanata - Weboldal elemzés

Másfél óra intenzív agytorna, miközben megpróbáljuk kivenni a lehető legtöbbet féltucat weboldalból.

Rendkívül gyakorlatias példák, tanácsok kristálytiszta magyarázatok a legfontosabb weboldalszerkesztési és értékesítési szempontokról. Videó:


"Nem érdemes félmegoldásokkal küszködni!
A megfelelő változtatások 4-szeres bevétel hoztak
egyik hónapról a másikra"
6,5 perc

  • Miért kellene egy elavult és haszontalan keretszerkezetbe belepréselni a hasznos igazán profitot termelő elemeket, miközben az egész weboldal is állhatna hasznos elemekből? A félmegoldások egyszerűen pénzt vesznek ki a zsebéből. Meghaladott elképzeléseket nem kerülgetni, hanem kidobni kell.
  • Sokszor szentimentális kötődésünk van egy rosszul működő weboldalhoz és a hozzá kapcsolódó elképzeléseinkhez. Nem kellene ennek így lennie. Sok weboldal miközben az egyik kezével gyűjti a pénzt, a másikkal elégeti.

Ha nem leszek lelkes az első pillanatokban, hiába a legnagyszerűbb tartalom. Videó:


"Hogyan bukhat meg egy "Nagyon korrekt"
weboldal egy banális hibán?"
3 perc


Egy olyan hozzáállás, amely még a legsikeresebb vállalkozásoknak is ad egy extra lökést. Videó:


"Mit tegyek, ha SEMMIVEL sem tudok igazán
kiemelkedni a konkurenciám közül?"
2,5 perc


N
éha megváltoztatjuk azt, amit NEM kellett volna miközben érintetlenül hagyjuk a veszteségeink VALÓDI okát. Tudni mit? és miért? elpazarolt hónapokat és százezreket, milliókat spórolhat meg. Videó:


"Van aki az üres tejfölös pohárral kidobja kanalat is!"
0,5 perc


T
ovábbi témák:

  • Egy példa ahol egy teljes redesign megnégyszerezte a weboldal bevételét, mégpedig egyik hónapról a másikra.
  • A redesign lehetőségei egy további példán. Ugyanazt egy kicsit másként, de a különbség ég és föld.
  • A fejlesztés legújabb iránya a saját példámon. Új technikák alkalmazásával hihetetlen lehetőségek. Szinte csak a kreativitás szab határt.

Hogy érzi? Hasznosak ezek az anyagok? Ismeri a megoldást, a választ a felvetett problémákra?

Tudom, hogy a "Műhelytitkok I" a legjobb, de ami sokkal fontosabb, a legérthetőbb és ezen keresztül a legkönnyebben gyakorlatba ültethető marketing információ ami a hazai Internet Marketing szintjén csak hozzáférhető. Nem ismerek még egy olyan önképzési lehetőséget, amely ennyire a VALÓSÁGRÓL beszélne, mint ez.

Nem tudom másképp mondani: Ha tudni akarja, hogy mi az amivel MA törődnie kell, akkor ez a DVD sorozat egy "Muszály!" az Ön számára.

És itt még nincs is vége.












Már jó ideje vágytam arra, hogy megoszthassam vadonatúj, az elmúlt évek tapasztalataiban gyökerező, Internet Marketinges felismeréseimet.

Leültem tehát egy kamera elé és addig beszéltem, amíg MINDENT el nem mondtam amit 2007-ben egy internetes vállalkozónak tudnia kell, ahhoz hogy ne vétse el a valós lehetőségeit. Egy olyan időtlen anyag született, amely egyszer és mindenkorra megszabadíthatja Önt a piac fejlődésével együtt járó vesszőfutástól.


Tudta azt, hogy a legtöbb Internet Marketing módszer két három év alatt elavul?

Az Ön internetes rendszere naprakész? Megfelel az új technikai követelményeknek, az új konkurensek miatt megváltozott környezetnek, a vevői új szokásainak, előítéleteinek és elvárásainak?

Egy olyan anyagot sikerült összeállítanom, amely egyszer és mindenkorra megszabadítja Önt a lemaradottságérzettől. Ha úgy érzi, hogy nem ismerheti az összes új marketing módszert, hogy nincs ideje állandóan csak tanulni, de ennek ellenére naprakész és ideális hatékonysággal működő üzletet szeretne, akkor ez az anyag Önnek készült.

Arra kell azonban kérnem, hogy legyen egy kis türelemmel, mert ezt a forradalmi, az értékét tekintve a POM 2.0 megoldásrendszerünkkel vetekvő anyagunkat éppen újrapozicionáljuk és hamarosan egy - bátran mondhatom - szenzációs termékbevezetőben mutatjuk be.



Hogyan juthatok hozzá ehhez a tudáshoz?

  1. A "Műhelytitkok I" sorozata négy, nagyjából másfél órás DVD formájában azonnal hozzáférhető. Önnek semmi egyebet nem kell tennie, mint kitölteni a megrendelőt, megnyomni a gombot és máris érkezik a sorozat!

  2. A "Műhelytitkok II" A "Műhelytitkok II" sorozat összesen 5 órás felvétele számítógépen nézhető Flash Videó formátumban van rögzítve és adat DVD-n érkezik. Nézhető egyenesen a DVD-ről, vagy átmásolgató a saját számítógépre. A flash videó teljesen zavartalanul a nagyobb teljeítményű számítógépeken fut.

    A termék újrabevezetésig még egy kis türelmét kérjük.

  3. Élő előadás - Mint ahogy már említettem a "Műhelytitkok I" és a "Műhelytitkok II" DVD sorozatok a nagy sikerrel megrendezett "Internet Marketing Műhelygyakorlat és Csoportos Konzultáció" elnevezésű rendezvényünk felvételeinek fénypontjaiból álltak össze. Ennek megfelelően évente háromszor lehetősége nyílik személyesen is részt venni élő Műhelygyakorlatainkon. A rendezvény a DVD-ken tárgyalt tematikával, ha nem is azonos, de mindenképpen hasonló tematikájú.
     
    (Egy élő Műhelygyakorlat konkrét tematikája nagyban függ a résztvevő vállalkozások igényeitől, ennek megfelelően jó esély van rá, hogy számos specifikus kérdés nem ismétlődik meg egyik alkalomról a másikra.)

    Az Internet Marketing Műhelygyakorlatokkal és Csoportos Konzultációkkal kapcsolatos további információkat itt találja.



Miért DVD és Flash Videó?

Olvasni jó, hallani jobb. Egyszere olvasni, hallani és látni pedig tökéletes.
A leghatékonyabb önképzési lehetőség az, ahol a három fő érzékszervünket egyszerre használva fogadjuk be az információt, sőt a tanultakkal kapcsolatos feladatok elvégzésével aktívan részt is veszünk a folyamatban.

Ennek megfelelően a "Műhelytitkok" sorozatok a DVD-n hallhatókon és láthatókon felül egy munkafüzettel érkeznek, mely nem csak az előadások vázlatát, de az elvégzett gyakorlatokat és feladatokat is tartalmazza.

Ezen túlmenően mellékelek az anyaghoz egy - az elhangzottakat illusztrálandó - weboldalakból álló linkgyüjteményt is. Önmagában átnézni ezt a listát egy igen hasznos tanulmány lehet az Ön számára.

A DVD-k további páratlan előnye, hogy miközben az olvasás, hallás és látás erejével tanítanak, lehetőséget adnak a folyamatos ismétlésre is. Bizonyára volt már élő előadásokon úgy, hogy a nap végére úgy érezte, semmire sem emlékszik. Persze a jegyzetek segítenek, de azok a sokszor vagyonokat érő félmondatok, zárójeles kiegészítések amik a legtöbbet érnek többnyire nem kerülnek bele a jegyzetekbe. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy újra meg újra megnézhesse a fontosnak ítélt részeket.

Egy másik, sokszor szem elől tévesztett jelenség az információ felhasználhatóságának aktualitásával kapcsolatos. Sok előadásban jóval több hangzik el annál, mint amit a hallgató fel tud fogni. Az ember többnyire csak azt hallja meg, amit valamilyen szinten már megtapasztalt, illetve amivel kapcsolatban éppen akkor kérdései vannak. A többit "nem fontos részletek"-ként elengedi a füle mellett, holott az az információ nem kevésbé jelentős, mindössze még nem jött el az ideje a hallgató számára. Éppen ezért fontos egy tanagyagot félévente, évente újra meghallgatni. Higgye el, minden egyes alkalommal olyan dolgokat fog találni a DVD-ken és Flash Videókon, amelyeket "sohasem hallott" azelőtt és tökéletes választ jelentenek az aktuális problémájára.



Mennyibe kerül a "Műhelytitkok I" és a "Műhelytitkok II" sorozat?

Az élő Műhelygyakorlatokon való személyes részvétel díja brutto 57.600 Ft, amely rendezvény ráadásul évente csak három alkalommal kerül megrendezésre, és ahol az egyetlen lehetősége az amúgy fontos ismétlésre az, hogy teljes áron ismételten beiratkozik. Szem előtt tartva annak előnyét, hogy a DVD-k ezeknek a rendezvényeknek a legjobb pillanatait tartalmazzák, és hogy az anyag bármikor újranézhető, nem tartanám magas árnak, ha az élő rendezvény díjához hasonló árat szabnék az anyagnak. Ennél azonban egy jelentősen alacsonyabb ár mellett döntöttem.

A "Műhelytitkok I" DVD mindössze 29.000 Ft+Áfa-ba (brutto 34.800 Ft) kerül. A "Műhelytitkok II" féash videó jelenleg még árazás alatt van.

És még ezzel snincs vége...



Ajándék DVD:
Ízelítő az Internet Marketing magasiskolájából - Bónusz az I-es sorozat mellé


Mivel az első, már megvágott és hozzáférhető felvételek során is érintettünk az Internet Marketing magasiskolájának számító témákat, hozzá tudok tenni a megrendeléséhez egy 40 perces felvételt, a haladóknak szóló, rendkívül fontos értékesítési stratégiák alapjairól. Ez az anyag egy jó ízelítőt adhat Önnek az irányról, amibe majd a II-es sorozattal indulunk.

Ezt a DVD-t "Mit érdemes hozzátenni, ami valóban hoz eredményeket is?" címmel azonnal mellékelem a csomaghoz akár az I-es, akár mindkét sorozatunkat rendeli meg.

Kérem feltétlenül nézzen és olvasson bele ennek a rendkívül értékes bónusznak a tematikájába!




Ízelítő az Internet Marketing magasiskolájából - Bónusz
Mit érdemes hozzátenni, ami valóban hoz eredményeket is?

A valódi online értékesítés alapjai: Ha nem akarja átalakítani a weboldalát, de minimális befektetéssel, maximális bevételt szeretne, akkor EZ Önnek szól!

  • Hírlevelet akárki csinálhat, de vajon eredményeket is hoz neki? Élet és halál kérdése: Mit küldjön ki egy hírlevélben ahhoz, hogy az nagyságrendekkel nagyobb eredményeket termeljen. Működő (min 10%) piacépítő rendszert Pl: Hírlevél (elsődleges cél)
  • Hogyan vezeti át az olvasókat a segítő információban a termékek és így a vásárlás felé. Hogyan értékesíthet a levelezőlistáján? Ha csak egyszerűen nem, vagy rosszul csinálja ezeket gyakorlatilag.
  • Hogyan segítheti a döntéshozatalt? Miként szabadíthatja meg az ügyfeleit a szűnni nem akaró vívódástól? Videó:


"Egy tipp ami MEGDUPLÁZHATJA a bevételeit!
Az ajánlattétel lényege"
2,5 perc

  • A hihetetlen különbség egyetlen üzenet és egy üzenet sorozat hatékonysága között. Egy e-mai nem e-mail. Megmutatom Önnek, hogyan termelhet 4.5 millió forint nyereséget egyetlen hét alatt néhány megfelelő e-mail kiküldésével. Videó:


"4,5 millió forint négy e-maillel!?" 1 perc

  • A megfelelő cserearányok jelentősége. Hogyan érheti el a vevők teljes, 110%-os elégedettségét?
  • A legegyszerűbb lehetőség, hogy egyik pillanatról a másikra hatékonyabbá tegye a weboldalát!
  • Egy eszköz amit használnia kell ha nem akar zsákbamacskát árulni. A meggyőzés leghatékonyabb eszköze.
  • Aki saját magát dicséri az gyanús, de ha nem Ön , akkor ki tehetné meg Ön helyett. A harmadik személy hatalma. Mondja el valaki más, hogy mennyire jó Önnel üzletelni.
  • Hogyan ébreszthet vágyat a látogatójában arra, hogy birtokolják a termékét. Megfelelő illusztrációk elmondják azt, amit a szavak talán sohasem tudtak volna. Fotó / Audio / Videó
  • Néhány gondolat a Google működéséről és a "pagerank" jelentőségéről.
  • Véleménykutatás/Monitorozás/Tesztelés/ - Optimalizálás. A telefon, mint legrövidebb út az ügyfélvélemények megszerzésének. A tesztelés előkészítése. Split testing. Nem baj ha az üzlete most nem tökéletes, a kérdés inkább az hogyan válik azzá.



3 Ajándék előadás:
Bónusz az II-es sorozat mellé

N
emrégiben felvettünk egy további 10 órás előadást, melynek egy jó része, nem csak gyakorlatias, az Internet Marketing valódi húsba vágó kérdéseit feszegető témákat tárgyalt, de kimondottan forradalmi információkat is megfogalmazott. SOHA az eddigi marketing tanácsadói és oktatói pályafutásom során nem sikerült ennyire pontosan és tömören megfogalmaznom hogy mihez és hogyan kell nyúlni, ha NAGYOBB eredményeket akarunk.

Ennek a felvételnek a legkiemelkedőbb részeiből állt össze a "Műhelytitkok II." sorozat BÓNUSZA, mely 100%-ban "haladóknak" szóló technikákat, kifinomult módszereket és a legújabb marketing eszközöket tárgyalja. A "Műhelytitkok II" videói olyan megoldásokat is tárgyalnak, amelyekről a legtöbben talán még csak nem is hallottak.


Mit lehet kihagyni, hogyan egyszerűsítheti a rendszerét?
- A szentimantalitással való végső szakítás

  • Mit távolítson el a weboldaláról ahhoz, hogy nagyságrendekkel hatékonyabbá váljon? Ne értsen félre, itt tényleg arról van szó, hogy ha képes letörölni néhány dolgot TÖBB pénzt fog keresni. Vigyázzon, mert a legtöbben nem vagyunk képesek rá.
  • Milyen alapelv szerint kell döntést hozni valamely elem, ötlet vagy elképzelés élete és halála felett? Hogyan állapíthatja meg a saját vállalkozásánál ezt a MINDENT felüluraló alapelvet.
  • Tudta azt, hogy az átlagember egyszerre csak egy doldogra tud összpontosítani? És azt is tudta, hogy ha túl sok választási lehetőséget ad a vevőjének, akkor a végén egyáltalán nem vásárol? Mi az a következő lépés a vásárlás, illetve törzsvevővé válás irányában amit az ügyfél meg tud lépni?
  • A türelem jelentősége az értékesítésben. Avagy NEM LEHET MINDENT EGYSZERRE!
  • Egy ponton a látogató érdektelennek, üresnek, találja az üzenetet, illetve elfogy az ideje, energiája.
  • Ha bizonytalan benne, hogy mitől kellene még megszabadulni, van egy tippem... de valószínűleg fájni fog.
  • Ha nagy pénzt akar keresni ne a már meglévő folyamatba erőszakolja bele a fontos elemeket hanem álljon az egész folyamat fontos elemekből! Alázat nélkül ez LEHETETLEN!
  • Van ami azt a hatást éri el amit gondoltunk és van ami NEM! El kell tudni dobni dolgokat kötődéstől és "ártól" függetlenül.
  • Nyolc kategória, amelynek szinte biztos hogy TÁVOZNIA kell.





Az Internet Marketing magasiskolája I-II

  • A e-mail marketing lényege. Hogyan állíthat össze egy olyan levelezési rendszert, amely egy évre előre kezeli az összes hírlevelet, promóciókat, akciókat, emlékeztetőket és backend ajánlatokat. Hogyan csinálja mindezt úgy, hogy még MŰKÖDJÖN is? Másképpen mondva: Ha egy ügyfél középtávon eddig átlagosan 50.000 Ft profitot hozott Önnek, hogyan csinálhat ebből 150.000 Ft-ot?
  • Az időszakos AKCIÓK sikerének titkai. Néhány apróság NAGY különbséget tesz a bevételekben.
  • Optimalizálás: Melyik az a négy dolog, amelyet MUSZÁLY tesztelnie ahhoz, hogy valamirevaló eredményekre juthasson?
  • Hogyan teheti nagyságrendekkel hatékonyabbá a következő e-mailjét? A megfelelő tárgymező szerepe a teljes kampány sikerében.
  • Egy szemlélet mely nem csak leegyszerűsíti az értékesítést, de jóval hatékonyabbá is teszi. Ezután negyed annyi idő alatt képes lesz megfogalmazni az értékesítési üzenetét, miközben nagyobb eredményt is hozhat Önnek.
  • Hogyan adhat el egy ügyfélnek kevesebb mint 10 nap alatt 3 terméket, miközben eredetileg csak egyet vagy akár egyet sem akart venni? Nem, nem csapjuk be a vevőt, mindössze segítünk neki megoldani a problémáit. Ön megtudja ezt úgy csinálni, hogy közben a kisujját sem kell megemelnie?
  • Vissza az alapokhoz! Miről kell írnia ahhoz, hogy a látogatói lebilincselőnek tartsák, majd a végén rendeljenek? Ha pedig tudja, akkor miért beszél mégis valami másról?
  • A személyre szabás lehetőségei és rohamosan növő jelentősége a weboldalon és e-mailekben. Most már nem Ön az egyetlen aki e-maileket használ, de még mindig lehet az egyetlen akinek a leveleit el is olvassák.
  • Hogyan kell megtördelni egy címet ahhoz, hogy többen elolvassák?
  • Hogyan lesznek a problémák a hasznunkra? A félelem szövetségesünk is lehet.
  • Mit kell utánoznia egy értékesítési szövegnek ahhoz, hogy a látogatói a legnagyobb nyitottsággal és örömmel olvassák? Azt is tudja, hogyan kell megírni egy ilyen szöveget?
  • Pásztázási teszt - ez az amin az Ön szövege vagy átmegy vagy keservesen megbukik. Az utóbbi nagyjából azt jelenti, hogy a tördékét keresi annak, ami a munkája alapján megilleti. Ha tudja mire kell odafigyelni, a hiba percek alatt kijavítható.
  • A meggyőzés hat alapvető eszköze.
  • Mi a helyzet a hosszú szöveggel?!? Kinek érdemes használnia és kinek nem? Mennyiben változott a piac ezen a területen?
  • Az érékesítési hatékonyság kérdése. 100 látogatóból hánynak illene megvennie egy ~10.000 Ft-os terméket? Egy 40.000 vagy egy 80.000 Ft értékűt?
  • Mi kell ahhoz, hogy teljes biztonsággal vásárolhasson látogatottságot, azaz úgy hogy tudja minden hirdetésre költött 1000 Ft-ja 2000-ret hoz be.
  • Hogyan döntheti el, hogy pontosan mennyit is ér Önnek egy látogató?
  • Google AdWords / Ctnetwork / Kurzor - tipek
  • Hogyan győzheti le a popupgyilkosokat és a Google szabályzatot egyaránt?
  • Massanger Marketing - Egy zseniális új eszköz, ami a konkurencia fölé emeli az Ön üzeneteit és kiemeli Önt az e-mailek sokszor túlzsúfolt világából.
  • Hogyan alakíthatja az ingyenes hírlevelét egy folyamatos bevételi forrássá.




Műhelytitkok I-II
DVD sorozatok megrendelése

Kérem, töltse ki az alábbi rendelési lapot, és legyen Ön is az elsők között akik ezzel a TOP információval profitálnak. 

Minden Ön által megadott adatot bizalmasan kezelünk. A rendelkezésünkre bocsátott információt sohasem adjuk ki harmadik fél felé. Személyiségjogait a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartjuk.

Az Ön vezetékneve:
Az Ön keresztneve:
Az Ön e-mail címe:
Az Ön e-mail címe még egyszer:
A számlainformációk, mint cégnév, cím... :
Az Ön postacíme (A cím, ahova a számlát küldhetjük.):
Város:
Az Ön telefonszáma:
(a rendelés visszaigazolhatóságához)
Megjegyzés:
(létszám/időpont)

Kérem, jelölje be a rendelését!

- Műhelytitkok I /4+1 DVD/ 29.000 Ft+Áfa azaz 34.800 Ft

      - Műhelytitkok II /
5+3 óra Flash Videó / ÚJRAÁRAZÁS ALATT. Jelenleg nem rendelhető!


Az Ön rendelésének bruttó értéke: Ft

Tehát a "Megrendelem!" gomb megnyomásával Ön megrendeli a bejelölt szolgáltatást. A rendelését követően e-mailben visszaigazolom Önnek a rendelést és elküldöm az esetleg szükséges adatokat, illetve egy munkanapon belül telefonon is visszaigazoljuk rendelését. (A fizetési lehetőségek és a számlázással kapcsolatos információk megtekintéséhez, kérem, kattintson ide!)

Ezennel a fent részletezett feltételekkel megrendelem az általam bejelölt cikkeket.


Maradok tisztelettel szolgálatában:

 
    Schlingloff Sándor
Marketing MEGOLDÁSOK

ui.: Amennyiben bármilyen problémája adódik a megrendelés során, a Gyakran Ismételt Kérdések oldalakon bőséges segítséget talál, vagy ha szeretné, bátran írjon vevőszolgálatunknak: Kapcsolat oldalunkon vagy hívja munkaidőben a következő telefonszámot +36/70/5417107. Örömmel állunk a rendelkezésére.

Az ablak bezárása!